KM-023 Szent Mihály-hegy

Miután lemásztunk a Nagy-Kő-hegyről, kocsibaültünk és átgurultunk Nagymaros mellé a Köves-Mezőn lévő parkolóba.

A KÉK jelzésen sétálltunk felfelé. A képen a Világos térről a Julianus barát toronyhoz vezető út.

A Julianusz előtt a Kék-Sárga jelzésen felfelé.

Majdnem a csúcson.

A csúcskő mellett egy sziklára települtem. 70 centin is próbálkoztam, de nem jártam sikerrel, 2 méteren viszont sikerült az aktiválás.

Visszafelé ezt a szép fagombát fotóztam.

A Julianuson visszafelé álltunk meg. Kilátás a csúcs felé, valójában csak 2 méter a szintkülönbség a két pont között :-)

Kilátás a dunakanyarra, párás volt a levegő így nem láttunk túl messzire.

Ez a valaki nagyon hasonlít rám, ja hiszen ez én vagyok :-)

Ez pedig a kilátó.

Visszaérve a kocsihoz kinéztünk a visegrádi vár felé. A képet kicsit feljavítottam, eredetileg alig látszott rajta valami a pára miatt.

A térképen a sárga vonal jelzi bejárt utunkat.

Kicsit csalódtam ebben a csúcsban, sokkal kevesebb QSO sikerült mint vártam, és a kilátás is csapnivaló volt a bokrok szinte teljesen kitakarták a kilátást a Duna felé, mindettől eltekintve egy jól sikerült kirándulás volt.. A csúcson 11 °C-ot mértünk, az ég 6/8-ad okta arányban borult volt. Köszönöm az összeköttetéseket, a LOG-ot mint mindig most is feltöltöttem a SOTA adatbázisba.

A csúcs adatai a SOTAwatch-on: HA/KM-023

LOG:

Time (UTC)

Call

Band

Mode

Notes

12:36

HA5KDR

144MHz

FM

Miki, Gerecse, JN97FQ

12:39

HG5OJW

144MHz

FM

Laci, BP XVII, JN97PL

12:41

HG30FHA/P

144MHz

FM

Miki, Pécel, JN97QL

12:44

HA2TM

144MHz

FM

István, JN97BB

12:55

HA5BSC

144MHz

FM

Bandi, BP XXII, JN97MK

12:57

HA2MY

144MHz

FM

Gyuri, Császár, JN97BM

12:59

HA7VR

144MHz

FM

Misi, Budakalász, JN97ML

KM-027 Nagy-Kő-hegy

Ma ismét két célpontunk volt, először a Szokolya melletti Nagy-Kő-hegyet támadtuk meg. A kocsit a Szokolya vasútállomás mellett tettük le.

HA5CQZ leírása alapján megpróbáltunk mi is toronyiránt felmenni a hegyre, de mivel nagyon meredek így kicsit "kanyargósra" sikerült az út.

Bella makkokat gyűjtögetett felfelé menet.

Ez már a Kék jelzés, itt már csak egy könnyed séta feljutni a csúcsra.

A Loko-pihenőnél vertünk tanyát, az antennát a tetőhöz kötöttem és az alját egy kővel támasztottam ki.

Kilátás nyugat felé.

Szokolya település látképe.

A kis piros alattunk döcögött el.

Ez a sárga virág meg csak úgy virított a domboldalon.

Lefelé jövet kilátás a Duna felé, sajnos a Duna nem látszik a képen a párás levegő miatt, de én tudom, hogy ott van :-)

Toronyiránt jöttünk lefelé és közben rátaláltunk arra az útra amit HA5CQZ említett a beszámolójában.

Ott voltunk fent, innen nem látszik nagy kihívásnak, de azért rendesen lefárasztott.

A térképen a Sárga vonal jelzi a felfelé a Narancs a lefelé utat.

A csúcson 9 °C-ot mértünk, az ég 7/8-ad okta arányban borult volt. Köszönöm az összeköttetéseket, a LOG-ot mint mindig most is feltöltöttem a SOTA adatbázisba.

A csúcs adatai a SOTAwatch-on: HA/KM-027

LOG:

Time (UTC)

Call

Band

Mode

Notes

09:26

HA5KDR

144MHz

FM

Miki, Gerecse JN97FQ

09:30

HA7JAZ

144MHz

FM

Laci, Budakalász

09:37

HA7VI

144MHz

FM

Lajos, Budakalász

09:39

HG6IIJ

144MHz

FM

Józsi, Apc, JN97UT

09:43

HA9MCQ/P

144MHz

FM

Pisti, Gerecse

09:44

HA5FTL

144MHz

FM

Tamás, BP XIII

09:55

HA5KDR

144MHz

SSB

Miki, Gerecse, JN97FQ

10:02

HG5CUT

144MHz

SSB

Tibor, Budaörs

KM-010 Urak asztala

A Szent László-hegyről az Urak azstalára indultunk. A Pap-Réti erdészháznál ágazik el az út, a középsőn mentünk felfelé.

Az ötszögü réten is rengeteg őszi kikerics virított.

Ilyen szépek voltak.

Az egyik hangár tetején állítottam fel az állomást.

70 centin verseny volt igy sikerült néhány QSO ezen a sávon is, majd mielőtt bontottam még sikerült HA5AQ/AM Tónival is QSO-zni.

Visszafelé csipkebogyót és bükk makkot gyüjtögettünk, amit a kocsiig érve rágcsáltunk. A bükk makknak mogyoró íze van :-) . Szép kirándulás volt bár a katonai bázis maradványa elég csúnyácska itt a hegyen.

Erre mentünk felfelé, visszafelé végig az aszfalt úton jöttünk a parkolóig.

A csúcson 14,9 °C-ot mértünk, az ég borult volt. Köszönöm az összeköttetéseket, a LOG-ot mint mindig most is feltöltöttem a SOTA adatbázisba.

A csúcs adatai a SOTAwatch-on: HA/KM-010

LOG:

Time (UTC)

Call

Band

Mode

Notes

11:34

HA6W

433MHz

SSB

KN08FB

11:37

HA9MDP/P

433MHz

SSB

JN97FQ

11:37

HA5SHF/P

433MHz

SSB

JN97FQ

11:39

HA7P

433MHz

SSB

JN97KW

11:42

HG6V

433MHz

SSB

KN07AV

11:42

HA5TI

144MHz

FM

Pista, BP

11:44

HA7ARN

144MHz

FM

Janos, Kistarcsa

11:47

HA5TBM

144MHz

FM

Józsi, BP XX, JN97NK

11:57

OM6A

433MHz

SSB

JN99JC

12:01

OM5KM

433MHz

SSB

JN97VW

12:02

OM3WEB

433MHz

SSB

JN97CT

12:12

HA9AL/P

433MHz

SSB

Attila, BP, JN97PM

12:14

HA5AQ/AM

144MHz

FM

Toni, Over the Pilis mountain, ASL: 773 mtr

KM-011 Szent László-hegy

Ha már Pilis, akkor elmentünk az aktíválás előtt Visegrádra gesztenyét gyűjteni. Sajnos nem sokat találtunk, pár héttel korábban kellett volna gyüjtögetni, azért annyit találtunk, hogy este volt mit megsütni.

A túrát Pilisszentlászló mellől indítottuk a Svábvár melletti parkolóban hagytuk a kocsit. A parkoló melett elindultunk felfelé az úton.

A Szarvas-szérün virítottak az őszi kikericsek.

Ennél a fánál kell balra fordulin…

…majd elérjük ezt a széles utat, ami átmegy a csúcson.

Közben ilyen piros bogyókat láttunk.

A csúcskőre települtem, 5 QSO után bontottam és indultunk tovább az Urak-asztalára.

És a végén a térkép.

A csúcson 10,8 °C-ot mértünk, az ég borult volt. Köszönöm az összeköttetéseket, a LOG-ot mint mindig most is feltöltöttem a SOTA adatbázisba.

A csúcs adatai a SOTAwatch-on: HA/KM-011

LOG:

Time (UTC)

Call

Band

Mode

Notes

10:07

HA5KDQ

433MHz

SSB

JN97LN

10:10

HA7P

433MHz

SSB

JN97KW

10:15

HA5SHF/P

433MHz

SSB

JN97FQ

10:18

HA4FY

144MHz

FM

Janos, Szekesfehervar JN97EE

10:22

HA5MA

144MHz

FM

Laci, BP XI

QSL lap

Elkészült az új QSL lapom. Ha szeretnél belőle akkor, írj egy üzenetet.

qsl_lap

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.